„Erre az évre 90 kilométernyi autópálya átadását tűztük ki célul. Kezdtük a Lugos–Déva útvonalon található 2. szakasz 15 kilométerével, és folytatjuk a Bukarest bejáratánál található 3,3 kilométerrel (a Bukarest–Ploieşti autópályán – szerk. megj.), majd a Lugos–Déva 3-as és 4-es szakaszával, illetve a Százszebes–Torda autópálya 3-as és 4-es szakaszával” – mondta el Ştefan Ioniţă a Capital folyóirat által szervezett Szállítás és infrastruktúra című konferencia megnyitóján.
A CNAIR vezetője az összesen 45 kilométernyi elkerülő útról, illetve az országutak korszerűsítéséről is beszélt („idén 275 kilométernyi lesz készen”).
A Nagyszeben–Piteşti autópálya tervei kapcsán Ştefan Ioniţă azt mondta, „befejeződött a dokumentáció az 1-es és 5-ös szakaszokra (az autópálya két végére – szerk. megj.), ez elkezdhetjük a tervezést és kivitelezést célzó közbeszerzési eljárásokat”.
„Úgy vélem, áthidalhatjuk a környezetvédelmi problémákat, május-június folyamán pedig a dokumentációt fel lehet tölteni a SEAP-ra (az elektronikus közbeszerzési rendszerbe – szerk. megj.)” – mondta még el a CNAIR igazgatója.