„Én figyelemmel követem a minisztereket, és nem vagyok az egyetlen, meggyőződésem. Liviu Dragnea elnök úr is monitorozza a kormányt, és nem csak azt, hanem az intézményeket is. Az én kötelességem figyelemmel követni minden minisztert, a kormányzati csapat minden tagját. Teljesen normális dolgok, vannak határidők, intézkedések, amiket el kell fogadnunk, és ezt a lehető legátláthatóbb módon kell megtennünk, személyes pátosz nélkül. Miniszterelnökként monitorozom az általam vezetett csapat minden tagját. A kormányátalakításokat nem a tévében hajtjuk végre. Elemzünk, vonalat húzunk, egyeztetünk Liviu Dragnea elnök úrral, miniszterelnökként levonom a következtetést arról, hogyan látták el a feladatukat a kormány tagjai, ismertetem a következtetésemet, és megbeszéljük, ahogyan ezt tettük minden dologban, a párttal és a kormányt támogató koalícióval” – fejtette ki Sorin Grindeanu az Antena 3 hírcsatorna műsorában.
Arra a kérdésre, hogy elégedett-e valamennyi miniszterével, közölte, „nagyrészt”.
Amikor pedig arról faggatták, hogy egyeztetett Liviu Dragneával, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével az általa hangoztatott elégedetlenségek kapcsán, a kormányfő azt mondta: „Én nagyon sokszor beszélek Liviu Dragnea elnök úrral minden nap, még akkor is, ha mást mondanak kívülről és belülről is. Rendkívül felelős politikusok vagyunk mindketten, tudjuk, milyen szerep hárul ránk, tudjuk, kinek hol a helye, és egyetlen dolgot akarunk: tegyük meg, tegyük meg mindazt, amit mondtunk, amit magunkra vállaltunk”.