„Senki nem kérte a lemondásomat, nem félek, hogy ez a kormány megbukik” – mondta el a MEDIAFAX hírügynökségnek Florian Bodog egészségügyi miniszter.
A belügyminiszter is optimistán nyilatkozott a Szociáldemokrata Párt (PSD) által készített értékelés kapcsán. Carmen Dan, akinek nevét Sorin Grindeanu lehetséges utódjaként emlegetnek, azt mondta, nem ajánlották fel neki ezt a tisztséget, arról azonban nem nyilatkozott, hogy elfogadná-e azt.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfő este egyes források szerint találkozhatott Sorin Grindeanu kormányfővel, miután utóbbi hazaért horvátországi látogatásáról, és arra kérte, hogy mondjon le. A miniszterelnök ezt az értesülések szerint elutasította.
Politikai források kedden a MEDIAFAX-nak elmondták, Dragnea és Grindeanu hétfő este a PSD băneasai székházában egyeztetett, miután a kormányfő hazaért Horvátországból.
Az idézett források szerint Dragnea Grindeanu lemondását kérte arra hivatkozva, hogy késik a Szuverén Fejlesztési és Befektetési Alap.
Grindeanu azonban ezt elutasította – tájékoztattak forrásaink.
A PSD elnöke szerdára hívta össze a párt országos végrehajtó bizottságát (CExN), ott születnek majd meg kormány tevékenységének kiértékelőjét követő döntések.
Politikai források szerint Dragnea számításba vette a teljes Grindeanu-kabinet leváltását azáltal, hogy a végrehajtó bizottság megvonja a kormánytól a politikai támogatását.