A szenátus ülése az egységes bérezésről szóló törvény vitájának végéig tart
Mint mondta, a napirendet kiegészítették a bérezési törvénnyel, miután a munkaügyi bizottság véglegesítette a jogszabályjavaslatról szóló jelentést.
„Arról is döntöttünk, hogy a keddi munkaprogramot meghosszabbítjuk délutánra is, amennyiben erre szükség lesz. Tehát ha nem érünk a napirend végére, és nem zárjuk le az egységes bérezési törvényről szóló vitát, akkor kedd délután is folytatjuk a munkát, és valószínnűleg szerdán is, ha erre szükség lesz” – fejtette ki a felsőház elnöke.
A szenátus munkaügyi bizottsága csütörtökön, három napos vitát követően, hat támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a jelentést, négy tartózkodást is jegyeztek.
A kormány képviselőinek korábbi bejelentései értelmében a bérezési törvénynek már július elsejétől hatályba kellene lépnie.