„Úgy döntöttünk, az előzetes eljárás befejezése után közigazgatási bíróságon támadjuk meg a 291-es számú kormányhatározatot, amely módosította a nyugdíjtörvény gyakorlatba ültetéséről szóló szabályzatot. A határozat súlyos diszkriminációt eredményez a nyugdíjasok között, mivel nem teszi lehetővé azoknak a nyugdíjaknak az újraszámolását, amelyeket nehéz munkakörülmények között dolgozó személyek kapnak – 1-es és 2-es veszélyeztetettségi csoport –, akik 2011. január elseje előtt vonultak nyugdíjba” – nyilatkozta hétfőn Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
A PNL kedden nyújtja be a közigazgatási bíróságnak a 291-es kormányhatározat semmissé nyilvánítását célzó periratot, mondta el Orban. A PNL elnöke már július végén bejelentette a liberálisok azon szándékát, hogy bíróságon próbálják semmissé tenni a 2017/291-es kormányhatározatot.