„Bizonyos területeken késések vannak (a kormányprogram előírásainak gyakorlatba ültetésében – szerk. megj.). Meglátjuk az elkövetkező időszakban. Komolyan elkezdtünk dolgozni, én is, Tăriceanu úr is, és nagyon aprólékosan megvizsgáljuk, hogy mely intézkedéseket ültették gyakorlatba és melyeket nem, mi volt a késlekedés oka, mivel a hatások a későbbiekben mutatkozhatnak meg, és ezt meg akarjuk előzni” – fejtette ki a képviselőház elnöke a România Tv műsorában.
„Remélem, hogy jövő héten lezárjuk ezt a vizsgálatot, mivel ez alapján hozzuk meg a politikai döntést, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani, be kell-e avatkozni a kormány összetételébe, javítani kell-e a kormányzási tevékenységet, a kommunikációt” – tett hozzá.
Amikor arról kérdezték, hogyan kommentálja Grindeanu kijelentését, aki megkérdőjelezte a változtatás szükségességét, amikor az első félidő 15. percében a csapat 3–0-ra vezet. Dragnea azt mondja, ez a párhuzam nem volt jó.
„Általában nem szoktam kommentálni, amit a kormányfő mond. Elkerülöm, egy kicsit idősebb vagyok mint ő, talán más a tekintélyem is… Nem hiszem, hogy jó párhuzam lett volna, mivel rögtön ellennyilatkozatot generálhat” – fogalmazta meg.
„Híres meccsek vannak, amikor a 3–0 nem volt elég a továbbjutáshoz. Ha előtte 4–0-ra veszítettél, 3–0 nem elég. Vagy a 3–0 lehet 3–4 is a végére. Nem ez a helyes hozzáállás. Minden jószándékú vészjelzést nagyon nagy komolysággal és tisztelettel kell kezelni” – szögezte le Liviu Dragnea.