A pártelnököt arról kérdezték, hogy fenntartja-e még az egyik júniusi kijelentését miszerint Sorin Grindeanut „bizonyos erők vezérlik”. Válaszában kifejtette: „nem (már nem áll befolyásolás alatt – szerk. megj.), ennek nemrég ért véget. Lehet, hogy egyszer el akarja majd mondani. Nekem eddig nem mondta el, és nem is erőltetem. De ha egyszer úgy fogja gondolni, el kell mondania azért, hogy megkönnyebbüljön, felszabaduljon, az nagyon jó lesz”, fogalmazott Liviu Dragnea.
Arról is megkérdezték, hogy milyen okból ajánlotta fel az ANCOM vezetését Sorin Grindeanunak . Dragnea elmondta: „nem tartom magamat haragtartó, gyűlölködő embernek”. Hozzátette: sok olyan személy van, akivel egyszer összevitatkozott, és rá egy hétre ugyanúgy kezet fogtak, mintha mi sem történt volna.
Egy másik ok: Sorin Grindeanu ugyanaz az ember, aki 2015-ben volt, amikor megbízták a kormányalakítással. Volt egy időszak a pályafutásában, de ez nem azt jelenti, hogy az évek során felhalmozott tudása nem hasznosítható. „Nem a megbocsátásról van szó, nem én vagyok Isten, hogy megbocsássak” – fogalmazott.
A PSD elnöke azt is elárulta, hogy többször is találkozott Sorin Grindeanuval, és felajánlotta neki, hogy keressenek közösen egy olyan intézményt, ahol a tapasztalatait kamatoztatni tudja, és a volt kormányfő az ANCOM-ot nevezte meg.
A Szenátus gazdasági bizottsága és a Képviselőház információs szakbizottsága kedden kedvezően bírálták el Sorin Grindeanu kinevezését az ANCOM vezetői posztjára: 15-en szavaztak mellette, heten ellene.