Források: újabb változások a Tudose-kormány összetételében
Ionuţ Mişa neve is felmerült mint a most alakuló Tudose-kormány lehetséges tagja, aki a találgatások szerint a pénzügyi tárcát venné át. Mişa jelenleg a pénzügyminisztérium államtitkára, korábban pedig az adóhatóság (ANAF) legjelentősebb struktúrájának, a nagy adófizetőkkel foglalkozó igazgatóságnak volt a vezetője.
Mişa előtt a pénzügyminiszteri tisztség kapcsán Eugen Teodorovici korábbi tárcavezető nevét is emlegették.
Egyes források szerint ugyanakkor Florian Bodog megmarad egészségügyi miniszternek. Korábban azt emlegették, hogy a tárcát Sorin Pintea veszi át, most azonban úgy tűnik, az ő neve egyáltalán nem is fog szerepelni a Tudose-kabinet minisztereinek végleges listáján.
A művelődésügyi minisztérium vezetését a találgatások szerint Lucian Romaşcanu szociáldemokrata szenátor venné át.
A PSD Országos Végrehajtó Bizottsága (CExN) szerdán fél egykor ülésezik, ekkor fogadják majd el az új kormány taglistáját.