Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) zajló botrány kapcsán Elena Udrea így nyilatkozott: „Kötelező módon le kellene váltani. Nem hinném, hogy ebben a civilizált és demokratikus világban előállhat olyan helyzet, amelyben egy főügyész azok után, amik kiderültek róla, tisztségében maradhatna. A hazugságoktól, amiket folyamatosan mond, az elvtelen és sötét kapcsolatokig a politikummal, üzletemberekkel, az elkövetett visszaélésekig. Tönkretette a romániai igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hitet, és mégis, akiknek a lemondását kellene követelniük, akiknek maguknak is megvannak a maguk problémái, és zsarolhatók, továbbra is támogatják.”
Miután Mihaela Iorga, a DNA ügyésze azt mondta, Laura Codruţa Kövesi főügyész azt kérte tőle, vegye őrizetbe Elena Udreát, holott az előzetes letartóztatáshoz nem volt meg a parlament beleegyezése, Udrea kijelentette: a CSM-nél tesz panaszt az ügyben.
Elena Udrea ellen májusban emelt vádat a DNA, regionális fejlesztési miniszterként elkövetett csúszópénz elfogadásáért és pénzmosásért. A korrupcióellenes ügyészség szerint a volt miniszter a 2009-es elnökválasztási kampány során korrupciós tettekből, sikkasztásból és adócsalásból származó pénzösszegekkel fizetett egyes kampányszolgáltatásokért. Udrea DNA szerint az egyik elnökjelölt nemhivatalos kampánystábjának vezetője volt, ebből a pozícióból mind a szolgáltatások beszerzését, mind a kifizetésekben közvetítőként dolgozó személyeket ő koordinálta, hogy az összegek eljuthassanak a szolgáltató cégekhez – derül ki a DNA májusi közleményéből.