Constantin: találkozom Pontával, de nincs közös politikai projektünk, maradok az ALDE-ban
„Még ha Tăriceanu úr próbálta is bedobni a köztudatba egy új politikai projekt ötletét, azzal vádolva meg engem, hogy találkoztam Ponta úrral. Én tudom, hogy Tăriceanu úr is találkozott Ponta úrral, amikor miniszterelnök volt. Most, hogy már nem miniszterelnök, nem találkoznak. de ez már téma, ez jellem kérdése. Én továbbra is találkozom Ponta úrral, még ha nem a PSD elnöke és nem kormányfő. De ez nem jelenti azt, hogy politikai projektünk lenne” – mutatott rá Constantin.
Leszögezte, továbbra is az ALDE-ban marad, az alakulat társelnökét, Călin Popescu Tăriceanut pedig azzal vádolta meg, hogy a „szájbaverés” politikáját gyakorolja.
„Maradok az ALDE-ban, mivel ami történik, az áthágja a demokrácia, a liberalizmus minden szabályát. Úgy hiszem, hogy Tăricenau úr nem tesz jót ennek a politikai alakulatnak. (…) Folytatódik a szájbaverés politikája és a Tăriceanu úr által egyoldalúan meghozott döntések” – fogalmazta meg Daniel Constantin.