„A következtetés az, hogy a szakadék szélén maradunk, egyetlen ígéretbe és a kormány határozott vállalásába kapaszkodunk, miszerint a parlament jövő csütörtökön elfogadja a végső jelentést az RCA-törvényről, miszerint a referenciaár megszabása továbbra is a Pénzügyi Felügyelet (ASF) határkörében marad, ahogyan már a tavaly is kértük, és semmi szín alatt nem kerül át a Romániai Autóbiztosítók Egyesületéhez (BAAR), vagyis egy szakmai szervezethez, ami – látva mennyi feladatot kap – megrémiszt bennünket. Nagy a kockázat, hogy ha május 18-áig nem lesz egy törvényünk, ami azonnal hatályba lép, akkor meglódulnak az árak” – fogalmazta meg Hagiu.
Hozzátette: miután jövő csütörtökön a parlament megszavazza a biztosításokról szóló törvény jelentését, legtöbb két héten belül, tehát május 18-áig a törvényt is elfogadják a döntéshozók.
„Úgy értettem, hogy közbenjártak az államelnöki hivatalnál is, hogy gyorsan kihirdessék, és reméljük, hogy nem jutunk oda, hogy megint ott lássanak bennünket a Győzelem (Victoriei) téren. Mind a magánszemélyek, mind pedig a jogi személyek – fuvarozók – nagyon régóta várják ezt a törvényt” – szögezte le.
Ugyanakkor azzal vádolta meg az ASF illetékeseit, hogy olyan módosítási indítványokat nyújtottak be a törvénytervezethez, amelyek felülírják az ősszel közösen megállapított előírásokat.
„Ezeknek az emberek nincs, mit keresniük Romániában, deportálni kell őket. A kormány által a mi nyomásgyakorlásunkra kiadott sürgősségi rendeletet, minden elért eredményt, az ASF kezecskéje írt le. Gyakorlatilag semmissé tettek mindent, amit belefoglaltak a rendeletbe, vagyis mindazt, ami minket megnyugtatott, kérve a kivételét. (…) Nem mondhatod azt ősszel, hogy támogatsz egy rendeletet, hogy most pontról pontra kérd a törlését” – szögezte le Hagiu.