Prima pagină » Magyar » Johannis: röviden érintettük az országban kialakult helyzetet Macronnal

Johannis: röviden érintettük az országban kialakult helyzetet Macronnal

Klaus Johannis államfő pénteken, az Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott brüsszeli találkozója végén azt mondta, „nagyon röviden” tárgyaltak a romániai helyzetről, ő pedig biztosította partnerét, hogy az ország stabil, a kormányalakítás pedig nem lesz „probléma”.
Johannis: röviden érintettük az országban kialakult helyzetet Macronnal

„Én mindenkit biztosítok, akivel találkozom, hogy Románia stabil, és még akkor is, ha jelenleg egy új kormány megalakításán dolgozunk, ez nem befolyásolja azokat a folyamatokat, amelyekben Románia részt vesz” – mondta Klaus Johannis államfő, hozzátéve: Románia belpolitikai helyzetét „nagyon röviden” tárgyalták.

Johannis kijelentette: saját indíttatásból biztosítja a partnereket az ország stabil mivoltáról.

„Fontos elmondani a tárgyalópartnereknek, hogy stabil országunk van. Nem probléma, ha leváltjuk a kormányt” – fogalmazott az elnök.

Klaus Johannis Brüsszelben mintegy fél órán át tárgyalt Emmanuel Macron francia államfővel, az Európai Tanács ülése előtt.