Kolozsvár: négyen megsérültek, amikor mentővel ütközött egy személygépkocsi

Publicat: 12 04. 2017, 15:24
Actualizat: 12 04. 2017, 15:27

A Kolozs Megyei Mentőszolgálat szóvivője, Daniel Boie a MEDIAFAX tudósítójának azt mondta, a mentőautó nem szállított beteget, egy orvos, a sofőr és egy önkéntes utazott rajta.

„Négy ember megsérült a Monostori úton történt baleset következtében, amikor egy mentőautó és egy személygépkocsi ütközött össze. A sérülteket kórházba szállították. Hárman a mentőben ültek, a negyedik a személygépkocsi sofőrje. Előzetes információink szerint a mentő a Monostori negyed felé haladt, és a Fadrusz (Eminescu) utca kereszteződésében ütközött össze a gépkocsival. A mentő nem szállított beteget, egy orvos, az autóvezető és egy önkéntes utazott rajta. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit” – mondta el Boie.

A Kolozs Megyei Mentőszolgálat igazgatója, Horia Simu ugyanakkor elmondta, a mentősök állapota stabil.

„Az asszisztensnek a karja tört el, az autóvezető pedig hasi sérüléseket szenvedett. A mentőcsapat épp egy sürgősségi esethez igyekezett, bekapcsolt szirénákkal haladt” – mondta Simu.