Magyar

Tervezet: elektromosautó-töltőállomások létesülnének a százezresnél nagyobb városokban

2020-ig Bukarest minden kerületében legalább tíz nyilvános elektromosautó-töltőállomás létesülne, a százezres lélekszámúnál nagyobb városokban pedig legalább öt. A költségeket a környezetvédelmi alapból, illetve helyi költségvetésből fedeznék – áll egy törvényjavaslatban.

Meggyulladt a növényzet a gyulafehérvári vár falán, őrségváltáskor, a pápai nuncius jelenlétében

A gyulafehérvári vár falára került az ágyútűzből származó puskapor az ünnepélyes őrségváltási ceremónián, ami tüzet fogott. Az eseményen részt vett a vatikáni nuncius, Miguel Maury Buendia is.

Hunyad megye: áll a vasúti forgalom Petrozsény és Filiaşi között, füstölni kezdett egy mozdony

Leállt a forgalom Petrozsény és a Dolj megyei Filiaşi között péntek délután, miután egy tehervonat mozdonya menet közben füstölni kezdett.

Ludovic Orban: Dacian Cioloşok ezrei vannak a PNL-ben, akiknek nem adatott meg a Dacian lehetősége

A Nemzeti Liberális Pártban (PNL) Dacian Cioloşok ezrei vannak, akiknek nem voltak hasonló lehetőségeik, hogy támogassák azoknak a tisztségeknek a betöltésében, amelyeket a volt kormányfő betöltött – jelentette ki pénteken Craiován Ludovic Orban, aki megpályázza a párt elnöki tisztségét.

Elküldi a Transgaz az EB-nek a vizsgálatokhoz szükséges iratokat – Tevékenységükre nem hat ki

A Transgaz elküldi az Európai Bizottságnak a romániai földgázexporttal kapcsolatos vizsgálatához szükséges iratokat – áll a Bukaresti Értéktőzsdéhez (BVB) eljuttatott pénteki közleményben.

Öt szomáliai állampolgárt tartóztattak fel, amikor megpróbáltak illegálisan bejutni Romániába

Az oravicabányai határrendészek péntek reggel Krassó-Szörény megyében, mintegy 50 méterre a határvonaltól, Alsóvarány közelében öt szomáliai állampolgárt tartóztattak fel, akik megpróbáltak illegálisan bejutni Romániába.

Azt vizsgálja az EB, korlátozta-e Románia az Unió többi tagállamába történő földgázexportot

Formális vizsgálatot indított az Európai Bizottság annak kiderítésére, hogy a romániai gázvezeték-hálózat működtetője, a Transgaz korlátozta-e az Unió többi tagállamába történő földgázexportot.

Kilépett az USR-ből Nicuşor Dan

Nicuşor Dan bejelentette, kilép az általa alapított és vezetett pártból, a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), nem ért ugyanis egyet az alakulat országos vezetőségének döntésével, hogy nem támogatják az alkotmánymódosítást, amivel előírnák, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke.

A Fehér Házba látogat és rangos kitüntetést vesz át Klaus Johannis

Klaus Johannis román államfő június 4–9. között az Egyesült Államokba látogat, ahol Donald Trump elnökkel is találkozik, majd részt vesz az Amerikai Zsidó Bizottság Globális Fórumán, ahol a szervezet legrangosabb, Light Unto the Nations elnevezésű kitüntetését veszi át.

Több száz esetben bírságoltak meg autósokat a gyerekülés hiánya miatt idén

2017 első négy hónapjában a rendőrség több mint 750 bírságot szabott ki olyan autóvezetőkre, akik szabálytalanul utaztattak kiskorúakat, tehát vagy nem csatolták be a gyerekek biztonsági övét, vagy gyerekülés nélkül szállították őket – közölte a Román Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

PNL: kapjanak ingyenes vonat- vagy repülőjegyet az 1818-as nagygyűlés centenáriumára hazautazók

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy kapjanak ingyenes vonat- vagy repülőjegyet az 1818-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumára hazautazó, külföldön élő román állampolgárok 2018. november 26. és december 9. között, hogy „egyesítsék a román családokat”.

Lemond a pártelnöki tisztségből Nicuşor Dan

Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Facebookon jelentette be, hogy csütörtökön 14 órakor elmagyarázza, miért mond le az általa 2016-ban alapított párt elnöki tisztségéből, miután szerda este az alakulat vezetősége úgy döntött, nem támogatja az alkotmánymódosítást.

60 lejtől kezdődik a szállások ára a pünkösdi hosszú hétvégén a román tengerparton

60–70 lejbe kerül egy éjszaka egy kétcsillagos szállodában a román tengerparton a pünkösdi hosszú hétvégén. Az árak hasonlóak a május elsejei időszak tarifáihoz.

A munkaügyi minisztérium még idén megalapítja a gyermekjogi ombudsman intézményét

A 2014–2020-as kormányprogramban a legkisebbeket megcélzó intézkedéseket között szerepel többek között a gyermekjogi ombudsman intézményének megalapítása még az idei év végéig – közölte a munkaügyi minisztérium.

Az elhagyott romániai középkori erődtemplomokat mentené meg Károly walesi herceg

Károly angol herceg romániai alapítványa új fejlesztési modellen dolgozik az elhagyott középkori erődtemplomok megmentésére. Az alapítvány célja több történelmi jelentőségű épület restaurálása, illetve vonzóvá tétele a turisták számára. Az első a Brassó megyei Homoróddaróc vártemploma lesz.

Grindeanu: a romániai gyerekek legyenek egészségesek, és büszkék az országra, ahol születtek

Sorin Grindeanu miniszterelnök csütörtökön üzenetben köszöntötte a gyerekeket. Azt írta, a romániai gyerekeknek minőségi oktatási rendszert, az iskolaelhagyás megelőzését, illetve azt kívánja, hogy egészségben nőjenek fel, és legyenek büszkék az országra, amelyben születtek.

EXKLUZÍV Răzvan Cuc: a légiforgalomirányítók 12:10 órakor felfüggesztették a sztrájkot

A légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) alkalmazottai kedden 12:10 perckor felfüggesztették a sztrájkot, vagyis az eredetileg bejelentett 13 óránál hamarabb felvették a munkát – nyilatkozta a MEDIAFAX-nak Răzvan Cuc közlekedésügyi miniszter.

Több száz helyi közigazgatásban dolgozó tüntet a parlament előtt

Több száz helyi közigazgatásban dolgozó tüntet a parlament előtt, elégedetlenségük oka a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény tervezete.

Bíróság előtt a ROMATSA sztrájkja. 13.30-kor lesz ítélet arról, hogy legális-e a munkabeszüntetés/ Tudorache, ATSR: 21.10-kor felfüggesztették a sztrájkot, de bármikor újrakezdhetik

Azt kéri a ROMATSA vezetősége a bukaresti törvényszéktől, döntse el, legális-e a légiforgalom-irányítók 9 órakor sztrájkja. A beadványt csütörtökön iktatták a bíróságon, a tárgyalást először kedd reggel fél kilencre időzítették, majd 13.30-ra halasztották.

Vasilescu: a bérezési törvény július vagy augusztus elsejétől hatályos, ha Johannis nem hirdeti ki

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Klaus Johannis államfő visszaküldi a parlament elé a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvényt, ha a döntéshozók „elég gyorsan mozognak”, a jogszabály vagy július, vagy augusztus elsejétől hatályba lép.

A bukaresti törvényszék bírái döntik el, hogy legális-e a légiforgalom-irányítók sztrájkja

A légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) azzal a kéréssel fordult a bukaresti törvényszékhez, hogy állapítsa meg, legális-e a légiforgalom-irányítók kedd reggel 9 órától meghirdetett sztrájkja. A kérdés 8:30 órakor kerül a bírák elé.

Általános sztrájkba lépnek kedden a légiforgalom-irányítók, leáll a légiközlekedés

Nem mond le a sztrájkról a Légiforgalom-irányító Szolgálatok Szakszervezete (ATSR): kedden, május 30-án reggel 9 órától meghatározatlan időre felfüggesztik a munkát, így a repülőgépek nem fognak közlekedni. A szakszervezet hétfőn egyeztetett a minisztériummal, ám, mint mondják, eredménytelenül.

Bodog: Arafat azt akarja, hogy az IGSU bonyolítsa le a közbeszerzést, ne a minisztérium

Raed Arafat azért nem akarja az egészségügyi minisztérium által javasolt formában aláírni a megállapodást, mert azt szeretné, ha a beszerzés nem a Florian Bodog által vezetett tárcánál, hanem az IGSU-nál zajlana le – jelentette ki az egészségügyi miniszter a kormányfővel folytatott tárgyalása után.

Házkutatások a brassói megyei- és gyermekkórházban. Orvosok és egyetemi tanárok érintettek

Hat házkutatás zajlik hétfőn egy korrupciós ügyben Brassóban és Craiován, ezek közül kettő a Cenk alatti város megyei- és gyermekkórházában. Orvosok és a Transilvania egyetemen oktató egyetemi tanárok érintettek.

Bodog: a megállapodást már átküldték a belügyminisztériumnak. Felhasználjuk az IGSU-tendert

Florian Bodog egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, a mentőautók beszerzésére vonatkozó megállapodást már átküldték a belügyminisztériumnak, a kormányfővel folytatott hétfői találkozó során pedig minden bizonnyal tárgyalnak is róla.

Felfüggeszti az észak-koreai munkaerőimportot Románia, Csehország és Bulgária

Felfüggesztette hétfőn Bulgária, Románia és Csehország az észak-koreai munkaerőimportot, miután a phenjani hatóságokról kiderült, hogy állítólag visszatartja az állampolgárok által külföldön keresett pénzt – jelentette be a Yonhap hírügynökség szerint Bulgária dél-koreai nagykövetsége.

Sztrájk és tüntetés a Fehér megyei DSVSA-nál, az alkalmazottak a bérezési törvénnyel elégedetlenek

A Fehér Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság mintegy 50 dolgozója tüntet az intézmény székhelye előtt hétfőn, a bérezési törvény tervezete miatt.

Geoană: a 2009-es kampány idején lemondtam a kormányőrség védelméről. Érdekes, ki követett

Mircea Geoană, aki a 2009-es államfőválasztásokon a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben méretkezett meg, hétfőn, a választásokat vizsgáló parlamenti bizottság ülésén közölte, a kampányban lemondott a kormányőrség védelméről, amihez szenátusi elnökként volt joga. Azt mondja, kíváncsi, ki követt

Bodog Temesváron: vannak mentőautók, nem állunk az összeomlás határán

Florian Bodog egészségügyi miniszter vasárnap Temesváron azt mondta, Romániában vannak mentőautók, „nem állunk az összeomlás határán”, a járművek beszerzésének eljárása pedig legális lesz, hogy ne adhasson okot az óvásokra.

Szakadékból mentették ki a hegyimentők a Keresztény-havason eltűnt egyetemistát

Egy szakadékból mentettek ki a hegyimentők és hegyi csendőrök vasárnap este a Kereszteény-havason egy Vrancea megyei fiatalembert, aki Brassóban egyetemi hallgató, és évfolyamtársaival elment kirándulni.

Munkaügyi miniszter: ha Messi Romániába jönne, havi 28 millió eurós gyedet kellene neki fizetnünk

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter vasárnap este úgy nyilatkozott, az egységes bérezési törvény hatályba lépését követően előrukkol a gyermekgondozási díj (gyed) összegét korlátozó jogszabály tervezetével. Példaként az ismert futballistát, Lionel Messit hozta fel.

Temesváron fogtak el egy férfit, aki egy spanyolországi börtönből szökött meg

A temesvári rendőrök elfogtak egy 46 éves férfit, aki a nemzetközi körözés alatt állt, miután megszökött egy spanyolországi börtönből – közölte pénteken a Román Rendőrség.

Tăriceanu: Románia nagyon félrecsúszott; az intézmények a totalitárius rendszereket idézik

Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsgének (ALDE) elnöke az alakulat fiataljai előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, „Románia nagyon félrecsúszott”, amit az is okoz, hogy az intézmények a totalitárius rendszereket idézik.

Bodog: majdnem kész a craiovai regionális kórház dokumentációja, Kolozsváron még dolgozunk

Floran Bodog egészségügyi miniszter pénteken Craiován azt mondta, a városban építendő regionális kórház dokumentumai már előrehaladott állapotban vannak, míg Jászvásáron és Kolozsváron még több a megoldandó feladat.

Tăriceanu durva támadása Daniel Constantin ellen: ő a romániai politikai élet maneleénekese

Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke pénteken, az alakulat fiataljai előtt tartott beszédében durva támadást intézett volt társelnöktársa, Daniel Constantin ellen, akit „a romániai politikai élet maneleénekesének” nevezett.

Bodog, miután újabb gyerek halt meg a kanyarótól: az egyetlen megelőzés az oltás

Florian Bodog egészségügyi miniszter pénteken Craiován, ahol újabb kanyaró okozta haláleset történt, azt mondta, a megbetegedés megelőzésének egyetlen módja az oltás, az erre vonatkozó törvény pedig hamarosan a parlament elé kerül.

Többen is vásárolhattak hamis jogosítványokat Magyarországról Kovászna megyében

Tizenkilenc személy ellen indítottak eljárást a magyarországi hatóságok, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 300 és 400 euró közötti áron hamis jogosítványokat vásároltak Magyarországról. A gyanúsítottak egy részét a román rendőrség segítségével sikerült azonosítani.

Négyévnyi szabadságvesztésre ítélték Constantin Niţă volt minisztert. Az ítélet nem jogerős

Befolyással való üzérkedés miatt pénteken négyévnyi szabadságvesztésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Constantin Niţă volt energiaügyi minisztert. Az ítélet nem jogerős.

12,1 százalékkal több tranzakciót regisztrált a PayPoint a 2016-2017-es pénzügyi évben

A PayPoint cég összesen 75 millió tranzakciót regisztrált a 2016-2017-es pénzügyi évben, ami 12,1 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest – tájékoztatott a vállalat.

Dragnea Grindeanunak: híres meccsek vannak, amikor a 3–0 nem volt elég a továbbjutáshoz

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtök este azt mondta, nem volt jó Sorin Grindeanu miniszterelnöknek a kormányátalakítás kapcsolatos megjegyzése, miszerint a 15. percben 3–0-ra vezetnek. Azt mondja, híres meccsek vannak, amikor a 3–0 nem volt elég a továbbjutáshoz.