Vasilescu: a bérezési törvény a pártban készült/Nem látnak többé garmadával szociális segélyeket
„Inkább a pártban készült a törvény, mint a minisztériumban. Kóros titkolózás övezte ezt a törvényt, mind egyeztettünk a szakszervezetekkel, és nem akartuk, hogy kiszivárogjon a sajtóba, mivel egyik nap megjelent volna egy fizetés, helyesbítettünk volna vagy komolytalannak tűntünk volna, hogy hamis információ jelent meg. A minisztérium alkalmazottai sem tudták pontosan. A munkaügyi tárca dolgozói az egyik legrosszabbul fizetettek, az igazságszolgáltatás, a pénzügy messze a munkaügyi minisztérium felett áll. Kijavítottuk, most valamennyi tárcára ugyanaz a bértábla érvényes. 80 százalékban a pártban készült. A jogszabály nem tökéletes, biztos elmulasztottunk valamit, amit a parlamentben orvosolni lehet” – jelentette ki a munkaügyi tárca vezetője az Antena 3 hírcsatorna műsorában.
Megjegyezte, a bérek kiigazítása 2022-ig történik meg. Ami pedig a munkaerőpiacot illeti, közölte, az ország gazdasága működik, hiszen az elmúlt három hónap leforgása alatt 44 ezer új munkahely jelent meg.
„Csak az elmúlt héten kilencezer munkahely jött létre. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság működik. A munkahelyek a szabadpiacon vannak. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát vettük célba, 4,2 százalék, nem látnak majd többé garmadával szociális segélyeket” – fogalmazta meg Vasilescu.
Kitért arra is, hogy a beígért fizetések láttán, nagyon sok külföldön dolgozó orvos haza akar térni.
„14 ezer orvos távozott az Európai Unióba. Nagyon sokan haza akarnak térni. Az egészségügyi minisztérium haza akarja hozni őket. Nem kell többé könyörögnünk nekik, hanem ők akarnak hazatérni, mert látták, milyen fizetések vannak. Meg kell találnunk ezeknek a személyiségeknek az újraalkalmazásához szükséges megoldást” – emelte ki Lia Olguţa Vasilescu.