Prima pagină » Magyar » Tăriceanu: indulok az ALDE elnöki székéért

Tăriceanu: indulok az ALDE elnöki székéért

Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnöke pénteken úgy nyilatkozott, megpályázza az alakulat elnöki tisztségét. Azt mondja, a kongresszuson mindenkinek lehetősége nyílik indulni, aki csak szeretne, az eseményen pedig négy határozatot is elfogadnak.
Tăriceanu: indulok az ALDE elnöki székéért

Az ALDE szombaton választja meg a párt vezetőségét: egy elnököt választanak, az ügyvezető végrehajtó testületnek pedig 33 tagja lesz, akik közül 17-en egyben alelnökök, 16-an tagok, s hozzájuk csatlakozik még 12 póttag – magyarázta Tăriceanu.

„A választás szabadon történik, nincs lista. Benyújtják a jelöléseket, és a szavazatok számát csökkenő sorrendbe állítva kiderül, hogy kik lesznek az ügyvezető végrehajtó testület tagjai. Az első 17 egyben alelnök is lesz, a többi 16 tag” – fejtette ki az alakulat társelnöke.

Az ALDE ugyanakkor több ponton is módosítani tervezi az alapszabályt.

„Az alapszabály módosításainak a célja, hogy a vezetőség többszintű legyen, vagyis minden pártban a legfelsőbb testület a kongresszus, a kongresszus alatt az állandó bizottság áll, azalatt az országos végrehajtó testület, azalatt pedig az ügyvezető végrehajtó testület. Így lesz az ALDE-nál” – közölte Tăriceanu.

A párt hétvégi kongresszusán ugyanakkor négy politikai témájú határozatot is elfogadnak.

„Az első a polgári szabadságjogokkal és a jogállam működésével kapcsolatos. A második Románia Európában betöltött szerepéről szól, és arról, hogy Romániának milyen szerepet kell játszania az Európai Unióban zajló folyamatokban, az európai projektben. A harmadik határozat az úgynevezett túlszabályozással kapcsolatos, vagyis Romániában eszméletlen mennyiségű törvény, kormányhatározat, rendelet van, amelyek egymásra tevődnek, és amelyek az átlagos polgárok számára nehezen hozzáférhetővé teszik az igazságszolgáltatást. A negyedik határozat kimondottan gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozik” – közölte Călin Popescu Tăriceanu.