„Néhány hónappal ezelőtt sokkhatás ért, azt hittem, hogy amit az idők során nyertünk, az most elvész. (…) Romániának az elmúlt tíz évben sikerült előtérbe hoznia a korrupcióellenes harcot. Egy maraton utolsó száz méterén vagyunk. A romániai lakosság nagyon nagy figyelemmel kíséri majd ezt a folyamatot” – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke csütörtökön, Sorin Grindeanu miniszterelnökkel közösen megtartott bukaresti sajtótájékoztatóján.
Timmermans hangsúlyozta: a korrupcióellenes harc és az igazságügyi reform monitorozására létrejött együttműködési és megfigyelési mechanizmus leállítása attól függ, Románia teljesíti-e az EB javaslatait.
„Minden a jelentésünkben foglalt javaslatok teljesítésétől függ. Ezek a mi javaslataink, amiket fenntartunk. Amint elértük a célt, örülni fogunk a jogállam megvalósulásának. Ez minden állampolgár, illetve az üzleti szféra számára biztonságot teremt majd. A miniszterelnök és az igazságügyi miniszter által kidolgozott terv jó útra terel bennünket. Ezt a 12 javaslatot lehetséges teljesíteni. Meggyőződésem, hogy a korrupció ellen a legjobb garanciát maguk a romániaiak jelentik. A román társadalom mélyen érzi, hogy ezt az utat kell folytatni. Több mint húsz éve járok Romániába. Eddig a lakosság cinikus volt: ez sosem fog megtörténni. Most másképp éreznek. Ez a legjobb garancia” – mutatott rá az Európai Bizottság alelnöke.
Timmermans hozzátette: nem adhat pontos dátumot arról, mikor állítják le a monitorozási mechanizmust. „Most minden attól függ, milyen döntéseket hoznak országos szinten. Persze, hogy a parlament szuverén, és a saját döntéseit hozza. A mi tanácsunk a parlamentnek a következő: tartsák be a kormány terveit!” – szögezte le.